Még várják az igazit a Rocktenors sztárjai!
Az X-Faktor csapatok mezőnyének egyik tagja a Rocktenors, amelyben mind a három fiú egyedül él, jelenleg nincs szerelem a láthatáron.
A három fiú – Mező Zoltán, Mező Márió, Táborosi Márk – hosszú évek óta tanul énekelni, ők már eleve csapatként jelentkeztek a tehetségkutató műsorba. Együtt körülbelül két éve énekelnek, de nyilvánosság elé csak a műsor keretében kerültek.

A Szigethalmon élő fiúk végre elérhetik a várva várt hírnevet, de remélik hogy a szerelem is rájuk talál. A testvérpár szinte családtagnak tekinti Márkot, annyira jó barátok. Egyforma az ízlésük, az érdeklődésük, szeretnek együtt zenélni, énekelni.

Az operaáriákat rockos formában feldolgozó fiúk szerint a rock egy életérzés, nem attól rockker valaki hogy mennyit bulizik vagy piál a színpadon kívül. Már a karácsonyt is töltötték együtt, ami még jobban megerősítette barátságukat.
Természetesen Zoltánnak van saját szerető csalája és van testvére is. Ikertestvére Svájcból szurkol neki, ahol séfként dolgozik.
Zoltánnak egy két és fél évig tartó kapcsolata végződött szakítással még júniusban. Az X-Faktoros válogatások, fellépések segítenek neki túltennie magát a lány elvesztésén. Próbálja pozitívan értékelni a helyzetet, hiszen így legalább száz százalékosan a versenyre és a felkészülésre tud koncentrálni, nincs másfelé semmilyen elkötelezettsége.

A másik két fiú is egyedül él. Márió egy hat évig tartó kapcsolaton van túl, amely még 16 éves korában kezdődött. A szerelemből mára már csak a barátság maradt meg.

Márk esetében is a lány mondta ki a végső búcsút, csakúgy mint Zoltánnál. Nyolc hónapig voltak együtt és tavaly decemberben mentek szét. Náluk is barátsággá szelidült a kapcsolat mint a testvérénél. Az első komoly kapcsolatának végetérte óta, ami 5 évig tartott, nem találja helyét, nem találja meg a párját.
Címkék a cikkhez
táborosi márkrock tenorskovács vera baricz gergő szerelemrock tenors tagjaiszerelmes képekkovacs vera es baricz gergo kapcsolatabaricz kováts szerelemrock tenors képekrock tenors márkx faktor 2011 rocktenorsSavazz vagy dícsérj itt lent!